Leírás és Paraméterek
Hidrolizált marha kollagén peptidek kapszula formában, C-vitaminnal és cinkkel megerősítve.
Kollagénünk a hosszú, rohanós hétköznapok során nyújthat egyszerű megoldást, hiszen kis csomagolásának köszönhetően könnyen magunknál hordható, valamint egyszerű adagolása révén egy pillanat alatt elfogyasztható.
Napjainkban a kollagén az egyik leghasznosabb étrendkiegészítő, köszönhetően az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásainak, amelyek ráadásul igen gyorsan is jelentkeznek.
A kollagén egy görög eredetű szó (kolla), amely ragasztót jelent. Nevét annak köszönheti, hogy gyakorlatilag ez az a fehérje, ami mindent összetart az emberi testben, szerves részét képezi a csontjainknak, izmainknak, porcainknak, szalagjainknak, fogainknak, körmeinknek, hajunknak, de még a bőrünknek is.
Azonban az emberi szervezet öregedésével testünk kollagén termelése fokozatosan csökken, melynek hatására a fent felsorolt szövetek elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, feszességükből.
A fentebb felsoroltakra a megoldás nem más, mint a Pure Gold Protein Collagen. Termékünk kiemelkedően magas, 100%-ban hidrolizáltOmnicol™ marhakollagénből készül, amely jelenleg a piacon elérhető egyik legkiemelkedőbb minőségő alapanyagnak mondható.
Az Omnicol™ egy Dán eredetű, 95%-os fehérjetartalmú,enzimatkus hidrolízissel előállított marhakollagén. Ezen gyártási folyamat azért kiemelten fontos, mert a végtermék ennek köszönhetően fog rendkívülgyorsan és csomómentesen oldódni vízben.
Kollagénünk100%-ban fűvel táplált szarvasmarhából készül, ami kiemelten fontos tényező, mert ekképpen a végtermék Omega3 zsírsavakban gazdag lesz, valamint magasabb lesz a konjugált linolsav (CLA) tartalma is,amely antioxidáns védelmet nyújt. A gabonával táplált szarvasmarhából készült kollagének ezzel ellentétben gyulladásgátló Omega6 zsírsavakban gazdagok, és jóval kevesebb CLA-t tartalmaznak.
A termék másik hatalmas előnye, hogy a legtöbb kollagénnel ellentétben az Omnicol™ nem kizárólag csak az 1-es típusú, hanem a 3-as típusú kollagént is tartalmazza, amely a csontvelőben és a májban is fellelhető.
- Nem tartalmaz allergéneket
- Laktóz-, glutén-, cukor-, szójamentes
- 100%-ban természetes eredetű
- GMO mentes
- Alacsony zsírtartalom (kevesebb 0.1%)
- E-szám mentes
- Biológiailag hasznosuló kollagént tartalmaz
- Kitűnő aminosav forrás
További hatások:
- Hozzájárul az izomtömeg növeléséhez és fenntartásához
- Fokozza a telítettséget
- Javítja a csontok erősségét, sűrűségét
- Elősegíti a belek egészségét és az emésztést
- Támogatja az izületek egészségét és a mobilitást
- Fokozza a bőr hidratáltságát és rugalmasságát
Adagolási javaslat: 2 kapszula naponta étkezés közben.
Összetevők: Hidrolizált marha kollagén, étkezési zselatin, csomósodást gátló anyag (magnézium sztearát), színezék (titán-dioxid).
Figyelmeztetés: Kisgyermekek elől elzárva tartandó! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget!.
Allergén információ: Tej, tojás, glutén, szója, földimogyoró, mogyoró, hal és rákféle összetevőket feldolgozó üzemben készült.
Tápanyagtartalom 2 kapszulában:
- Kollagén1200 mg
* NRV%: Napi beviteli referenciaérték felnőttek számára.